Mofettás híradó

 

 

Kedves Érdeklődő Olvasóink!

 

A Moffetával és Széndioxid-Terápiával az Egészségért Nemzetközi Egyesület delegációja 2022. június 12. és 19. között hivatalos látogatást tett Kovásznán a borvizek és mofetták városában. A céljuk az volt, hogy bejelentsék a kárpát-medencei egészségmegőrző civil kampány erdélyi indítását. A nagy érdeklődéssel kísért rendezvénysorozat központi ünnepségét is élénk sajtónyilvánosság kísérte.

 

Most az erről szóló egyik cikket, és fotókat közöljük szíves tájékoztatásul. A következő hetekben a látogatás során felkeresett mofettákat mutatjuk be híradásainkban. A kovásznai lehetőségek hasznos információkkal szolgálnak.  


Természetes gyógymódok

A megelőzés és a terápia fontosságáról

 

2022. június 28., kedd, Közélet

 

Főleg ez a két témakör volt az, aminek módjáról és gyakorlatáról magyarországi vendégek tájékozódtak a borvizek és mofetták városában, Kovásznán a múlt héten a Mofettával és Szén-dioxid-terápiával az Egészségért Nemzetközi Egyesület tagjaiként. Egyfajta tapasztalatcserének is nevezhetnénk a találkozót, amelynek a fürdőváros polgármesteri hivatala biztosított helyet.

 

mofett hirek 07 05

 

A négytagú küldöttség tagjai meglátogatták az évek óta ismert Montana gyógyszállót, kipróbálták a száraz gázfürdőt, a tündérvölgyi szívkórház nagy mofettáját, két kovásznai magánmotettát, ismerkedtek a Benedek Géza-féle, híressé lett speciális kovásznai rehabilitációs módszerekkel is. A kerekasztal-beszélgetésen olyan helyi személyiségek vettek részt, akik közelről ismerik a természetes gyógymódokat. Az említett egyesület harmadik kovásznai székelyföldi kerekasztal-megbeszélése volt ez, ahol bejelentették egy kárpát-medencei egészségmegőrző civil kampány elindítását, melynek céljairól dr. Csáky Csaba, a nemzetközi egyesület elnöke beszélt, aki azon munkálkodik, hogy Magyarországon is népszerűsítse a nálunk elért gyógyászati-rehabilitációs törekvéseket és azoknak teljes körű egészségbiztosítási támogatását a természetes gyógytényezők népszerűsítése révén. Sorra került a székelyföldi mofettás kezelőközpontok bemutatása: Portik László főasszisztens és dr. Bagoly Levente mérnök a Bardocz és Bene magánmofetták mesterséges, valamint természetes szellőztetésének mikéntjét a helyszínen mutatták be.

 

A kovásznai önkormányzat gyűléstermében megtartott tapasztalatcserén jelen volt dr. Tatár Márta, a kovásznai Benedek Géza Szívkórház kardiológus főorvosa, dr. Török Sándor ny. kovásznai kardiológus főorvos, aki hangsúlyozta, hogy a balneológiai szinten kifogástalanul működő kapcsolattartást ki kell terjeszteni a kardiológus orvostársadalom köré­ben is, mert a szívorvosok véleménye meggyőző erejű, zömében ők döntenek a páciensek diagnózisáról és ők írják fel a kezelést. Dr. Incze Réka egyetemi oktató, a Székelyföldi mofettás könyv – Gyógygázok az egészség szolgálatában c. kiadvány egyik társszerzője, a gyógyvizek és gázok természetes radioaktivitásának kutatója-ismerője jelezte, hogy egy olyan kiadvány megjelentetése is várható itt minálunk, amely román és angol nyelven is könnyebben hozzáférhetővé teszi az ország és az uniós térség számára is a Délkelet-Erdély e sarkában jelen levő gyógyászati kincset.

 

E sorok írója hidrogeológus, kutató fúratok segítségével körvonalazta Kovászna közvetlen területén található jelenlegi ásványvizek és mofettagázoktartalékait, jelezve azt is, hogy, lassan apad ezeknek hozama, és hogy a sok tíz esztendős „pihenő” után akár uniós pályázatok alapjaiból ajánlatos volna folytatni/újrakezdeni a meglevő tartalékok új módszerekkel való gyarapítását. Jakab István Barna, Kovászna megye tanácsának jelen levő alelnöke kiemelte, hogy valóban folytatni és hasznosítani kell a közeljövőben a mofettagázok és a gyógyvizek kutatása útján felhalmozódott régebbi műszaki tapasztalatokat és a megyei tanács egy ilyen irányú újabb lépéséről beszélt, miszerint szerződést kötöttek a bukaresti Carol Davila Orvosi Egyetemmel azzal a céllal, hogy közös erőfeszítések útján vonják be a fiatalokat az ilyen célú tudományos és hasznos kutatóprogramokba. Ittlétük alatt a látogatóknak alkalmuk akadt megtekinteni-megismerni a megyeszékhely közelében működő sugásfürdőimofettát és a meleg ásványvizes kezelőközpontot. A bejelentett közös civil-program kapcsán nyár végén ismét visszatérnek hozzánk a mofettabarátok, keresve azt a módot, hogy miképpen lehet minél közelebb vinni a megelőzést és az azt követő kezelést azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van ezekre.

 

Szerző: Kisgyörgy Zoltán

 

mofett hirek 07 05 2

 

mofett hirek 07 05 3

 

 

 

mofetta plakat