75. rész

 

Az előző részt egy nagyon sikeres, mintegy 480 főt megmozgató pályaválasztási nappal terveztük, amit az általános iskolák végzőseinek, a gimnázium 3-4. osztályosainak, mint pályakezdőknek szólt. De részt vettek rajta a munkaügyi hivatalnál regisztrált munkanélküliek is, mint az újra pályaorientáció témában érdekeltek.

 

Ebben az évben ünnepeltük a megalakulásunk 90. éves évfordulóját. Ebből az alaklomból ünnepi közgyűlésre, és kézműves napokra is sor került. Erről is van néhány dokumentumunk.

 

 

 

77 1

 

A 24 Óra megyei újság hírdadása erről az eseményekről, a lakosság tájékoztatására

 

 

 

 

 

 

 

77 2

A kétkezi munka, kézművesség népszerűsítése mindig is kiemelt feladatunk volt. Ma is ez az egyik fő küldetésünk. Erről szól ez a cikk is

 

 

 

 

 

 

 

 

77 3

 

A jubileumot elismerések – országos, és helyi ipartestületi kitüntetések – átadásával tettük emlékezetessé

 

 

 

 

 

 

 

77 4

Időközben haladt a TÁMOP 2.6-12 pályázat munkaügyi szervezetté való nyilvánításhoz szükséges szakmai anyagok elkészítéséhez szükséges árajánlatkérések is

 

 

 

 

Folytatás következik